A kölyökkutyák nagyon sokat játszanak! A játék nem más, mint a nélkülözhetetlen tanulás egyik eszköze. Eközben tanulják meg az élet nagyon fontos dolgait. Ezért játszunk velünk, és játszhatnak a társaikkal. Ebben az életkorban megszerzett tapasztalatai minden későbbi viselkedésüknek az egyik alapját fogják képezni. Ebben az életszakaszban a legkönnyebb megértetni vele, hogy kettőtök közül te vagy előbbre az un. dominancia rangsorban.
Minden kedves leendő ovist nagy szeretettel várunk, hiszen egyaránt jó és természetesen hasznos program is. A kicsik elsősorban motiváltan, játékosan, ugyanakkor óvó szándékú fegyelemmel tanulnak. A gazdáik pedig egyénileg, személyre szabottan kapnak segítséget, tanácsokat az esetlegesen felmerülő problémákra.
Az oktatás során tehát élelemmel, játékkal és magával a szeretett gazdával motiváljuk a kölyköket, így hamar, vidáman tanulják meg a későbbiekben oly fontossá váló dolgokat.
Cél:
- A helyes szocializációhoz szükséges ismeretek elsajátítása.
- A kölykök egészséges mentális és fizikai fejlődése.
- A gazdák ehhez szükséges tudással való felvértezése.
- A tanulás, megszerettetése a kutyáddal és veled egyaránt.
A szocializáció: nem más, mint a „társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során a kutya megtanulja megismerni önmagát és a környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat. Lényegében azokat a szabályokat sajátítja el, amelyek az adott környezetében használatosak. A szocializáció mindig kölcsönhatás, ahol a környezet hat a kutyára és fordítva, a kutya is mindig visszahat a környezetére. A szocializáció abban a mikro miliőben kezdődik, amelybe a kutya beleszületik. Így a szocializáció első színtere a tenyésztő családja, majd később – a kölyök növekedésével – egyre nagyobb szerepe lesz a tágabb környezetnek, a kortársaknak, az óvodának, a kutyaiskolának, tágabb értelemben az egésztársadalomnak. Sajnos nagyon sok olyan kutyussal találkozunk, aki nem tűr meg maga mellett más kutyát, nem lehet vele sétálni, bemenni egy futtatóra, parkba a többi kutya közé. Az ilyen kutyák legtöbbjénél a korai szocializálás hiánya vezetett ide. Ezért is érdemes már kölyök kortól elkezdeni a kutyával való foglalkozást, megismertetni új helyzetekkel, feladatokkal, mert ilyenkor a legfogékonyabbak, tanulnak a legkönnyebben.
Gyakorlatok, élethelyzetek:
- Szocializálás különféle ingerkörnyezethez (erdő-mező, kertváros, lakótelep, forgalmas csomópontok, központok stb.)
- Figyelemfelhívó jelzés tanítása (figyelj rám, ha a neveden szólítalak)
- Figyelemirányítás (figyelj arra, amit mutatok)
- Ülj
- Fekszik
- Ne vedd a szádba – köpd ki (pfujjj! rossz!)
- Ismerkedés a kutyatársakkal (póráz nélkül) és játék
Amit szükséges magatokkal hoznotok:
- Élelemmel motiválható kutya (éhes, de nem éheztetett)
- Élelem: falatnyi darabokra vágott főtt húsféleség (pl: szív, zúza, vese, máj stb) Figyelem! Az ÉLELEM sokkal többet jelent a kutya számára, mint a „jutifalatok”!
- Az élelem tárolására és adagolására egyaránt alkalmas eszköz (övtáska, zseb, speciális tartó)
- Textil vagy bőr nyakörv (nem hám)
- Sima, könnyű textil vagy bőr póráz 1,5-2m (nem lánc, nem flexi)
- Kutyaürülék-szedő zacskó
- Első alkalommal oltási könyv
- Kullancs, bolha elleni védelem (nyakörv, csepp)